Kalandor Gyümölcsök 9. rész

A mesét más-más írók írják. Száll a mese blogról blogra…

Az előzményeket összeszedve erre a linkre kattintva olvashatod el: http://mesemagia.blogspot.hu/2013/09/gyumolcs-kalandorok.html

A Gyógyító

Rodrigó döntött. Egyedül megy tovább. Nyugtatgatta a lelkiismeretét: amennyiben veszélyessé válik a helyzet, itt, a tömegben a többiek jobban el tudnak rejtőzni, mintha kis csoportban nekivágnak és járják a világot. Nem tudna elviselni még egy olyan álmot, mint amit az éjjel, a buli alatt vagy után álmodott. Jó, igaz, ami igaz, lecsusszant némi párlat a torkán, de arról igazán nem tehet, hogy felturbózták a levet, valami hallucinogén szert is kapott ingyen és bérmentve a pohárba.  Ettől aztán filmszakadása lett és magához térve nem tudta, hogy a csoda-gömbölyű piros Anna alma vajon eltűnt-e vagy csak éppen a hűtőház női részlegében szépítgeti magát, pirosítja hamvas héját, varázsolja tükörfényessé imitt-amott apró szeplős orcácskáját. Jó lenne tudni, kinek akar tetszeni, Vackor Viktornak netán? Annak a fonnyadt körtének?

– Nézzen a lába elé, hé, maga félcédulás, pocakos, ivólének való, hogy facsarna magából narancslét a csapos! - egy kellemesen mély, most éppen méltatlankodó hang térítette Rodrigót magához. - Ne itt álmodozzon, hanem a narancsfán lógva, amikor annak az ideje van. – keserédes lehelet csapta meg Rodrigó orrát. Felnézve egy ibolyakék szempárt pillantott meg, amely most haragosan villogott.

– Hagyd, Gréti, látod, hogy vidéki, nem érdemes az illóanyagunkat rápazarolni. Talán bemutatkozna, ha már majdnem fellökte a barátnőmet? Megnémult? - Rodrigó első meglepődését követte a másik. Az első fűszeres, aromás illatú, vöröses héjú, kék szemű gömbölyűség mögött ott toporgott egy kemény, bordó páncélzatot viselő, éles pergő hangon beszélő, felül karcsú, alul kiöblösödő gyümölcs. Érdekes kemény körgallért viselt a nyakán, bordó páncélingje néhol nyitva volt és kilátszottak az áttetsző rózsaszín, nedves burokban lebegő magvacskák.

– Gyere, Greni, menjünk, valami nagy disznóság van itt készülőben, érzem a magjaimban. Szívódjunk fel, minél előbb. Lucas már vár bennünket a krumpliszsákok mögött.

- Várjatok! Ismeritek Lucast, a retket? – Rodrigó tegezésre váltott és egyre vonzóbbnak találta a két ismeretlent, akik a vörös oly sok és változatos árnyalatában pompáztak, mintha a lemenő nap sugarai festették volna be őket. És Rodrigó már nem sietett. Hiszen ha ezek ketten mennek, miért is ne vihetné ő a többieket? Banán Tobias és Kiwi Kálmán méretben kitesznek egy egészet, Vackor Viktor és a Szőlő, Rudolf de Raisine valamivel többet, mint egy egészet, csak meg ne tudják, hogy ezt gondolja róluk. Hát Anna, igen, ő kerek egy egész, és persze Rodrigó is talpig narancs a talpán, tehát az négy. Talán nem kérik számon a kis következetlenséget tőle. Mázsás kő esett le a szívéről.

 – Lucas a barátom, én is vele tartok. De nem hagyhatom itt a többieket. Egyébként kik vagytok?

A két déli vörösesség összenézett, a töprengéstől héjuk kissé összeráncolódott, gyanakodtak, tanakodtak, majd kisimultak a ráncok, Rodrigó átment a vizsgán, bizalmat szavaztak neki:

- Én Gréti vagyok a bolíviai piros grépfrút, a barátnőm pedig Greni, a portugál gránátalma.  Kiket akarsz magaddal hozni?

-  Egy apróbb társaságot, akikkel már sok kalandot átéltem, jó fejek mind.  Vagy majdnem mind.

A vöröshéjúak közül Greni válaszolt:

- Hát nem is tudom. Nem fognak hátráltatni bennünket? Az előbb valami vénséggel beszélgettél, akinek már a kabátja sem volt meg, aztán meg egy kikent-kifent ficsúrral, aki folyton a szőlőszemeit fényesítgette. Arról a tejfelesszájú kis szőrmókról nem is beszélve, akit majdnem elkapott az előbb egy kaktuszmalac. Az egész csoportotokból csak az a ragyogó színű érett alma ér valamit! Anna a neve, ugye?  Remélem kiszállt már a tükörből, az előbb még odabent csinosítgatta magát. Jól rendbe rakta azt a pimaszkodó körtét, amikor tánc közben kissé szorosabban fogta a kelleténél! Még ráncosabb lett, mint amikor megérkeztetek, láttad Gréti? No, szedd őket össze, és találkozunk a zsákoknál, kint!

Rodrigó elfordult és indult volna, de hirtelen Anna kapta el a karját. Ijedtnek tűni, kapkodva szedte a levegőt. A déli szépségekre egy pillantást sem vetett:

- Segítened kell! Tobias nagyon gyenge, alig tud lábra állni, csúszik minden irányba, gyere gyorsan! Ugye nem akartál elmenni nélkülünk?

- Nem Anna, dehogyis, útitársakra találtam, ismerd meg Grenit és Grétit, a mesés dél szülötteit…

Anna ránézett a két vörös gyümölcsre és elfogta az irigység. Hamvas bőrű, önbizalommal teli egzotikus déli szépségek, akik semmit sem sejtenek még a világ gondjaiból. Ezekkel kell együtt folytatni az utat? Édes íze picit savanykássá vált, mint ilyen helyzetekben mindig, és megjelent egy aggódó ráncocska is a homlokán, de olyan aprócska, hogy csak sejtette magát. Aztán eszébe jutott a valódi gond: Tobias a Banán, aki lázasan ücsörög, vagy talán már fekszik, és nehéz lesz újra talpra állítani, ha azonnal nem tesznek valamit. De hol van gyümölcspatika a közelben?

- Talán mi segíthetünk neki, Gréti a Gyógyítók közül való. Elég pár csepp az italból, amit készít és a láz elmúlik. Induljunk. Vezess oda bennünket! – Anna homlokán kisimult a ránc és már nem is találta olyan félelmetesnek a közelgő indulást ezekkel a vörösbegyű gyümölcsökkel.

A hűtőház egyik sarkában, egy ládákkal elkerített sarokban kis csoport guggolt a Banán körül. Mindannyian segíteni akartak rajta, vagy szerettek volna, de nem tudták a módját. Itt nem voltak gyógyfüvek, bűvös gombák, ez egy hűtőház volt, nem pedig erdő, ahol fűben-fában van az orvosság… Tehetetlenek voltak.  És még Rodrigó is elhagyta őket. Kiwi Kálmán szerint nem is jön vissza. Szomorúság gyűrűzött a kis csapat fölött és fonta őket béklyóba.

- Nagypapa, itt vagyok, segíteni fogunk, itt az orvosság! - Anna kedves hangjára felemelkedtek a lekonyult fejek és az ábrázatok reménykedő mosolyra húzódtak. Hirtelen mindenki tenni akart valamit. A Szőlő leült és bogyóiból kényelmes fotelt formázott, amibe Vackor Viktor és Kiwi Kálmán óvatosan beültette a legyöngült Banánt.  Kétoldalt támogatták, Rodrigó pedig a fejét tartotta, amíg Gréti egy pici narancssárga pohárkából kesernyés ízű, üdítő illatú, frissen facsart grépfrút levet itatott a Banánnal. Gazdagította egy csipet immunerősítővel is, de sajnos a keserű ízen már nem tudott változtatni, ahhoz több idő kellett volna. Banánnak először nem tetszett, de amikor Anna reménykedő szemeibe nézett, megértette, hogy még nem hagyhatja el őt, még nem készítette fel mindenre. Talpra kell állnia és segítenie kell neki. Apró kortyokban kiitta a kesernyés levet és ahogy az átjárta rostjait, érezte, amint energiával töltődik fel és a gyengeség múlik. Az utolsó kortyokat már segítség nélkül itta meg. Felsóhajtott, szeme kitisztult, már nem égette testét a láz. Megkeményítette magát.   

- Segítsetek talpra, eleget pihentem. Indulnunk kell, ahogy hallom.

Hirtelen a ládák felől hatalmas reccsenés és törtető zaj hallatszott. Greni félrehúzta a páncélját, elővett egy csövet és néhány kemény magot kibontott puha burkából. Lövéshez készülődött. 

- Feltartom őket néhány pillanatig, induljatok. A krumpliszsákoknál találkozunk…

Folytatás következik…

Száll a mese blogról blogra…Vajon kinél folytatódik?